A németek szervezésben is lenyűgözően precízek
A Nürnberg Messe területén megrendezett kiállításra reggel Regensburgból indultunk. A kb. 90 km-es távolságot gyorsan megtettük, lévén hogy végig autópályán mentünk, sebesség korlátozás nélkül.
A Messe területén az egyszerre érkező több száz autó fennakadás nélkül, szinte pillanatok alatt parkolhatott az irányítóknak köszönhetően. A csarnokba érve sem kellett várakoznunk, a ruhatárnál és a jegykezelőknél sem volt sor (legalább 4 ruhatár és 15 beléptető kapu volt, elektronikus jegyleolvasással).
A kiállítást 7 óriási csarnokban rendezték meg, melyek között fedett átjáróban lehetett közlekedni. Szóval a rendezvény megszervezésének színvonalára 5 pontot adtunk.
Minden, mi szem szájnak ingere
Rögtön az első csarnokba érve egy Nutellához hasonló bio terméket kínáló standba botlottunk. Persze – ez minden helyre igaz – gyönyörű csomagolásokkal, gusztusos kóstolókkal, több nyelvű brossúrákkal, kedves kiállítókkal várták a vendégeket. Az 5 féle ízben kapható mogyoró krém nagyon elnyerte tetszésünket, főleg hogy ízben teljesen olyan volt, mint a Nutella, no és persze bio, fenntartható gazdálkodással működő mogyoró ültetvényekről.
A standdal szemben rögtön belebotlottunk egy bio pékségbe, mely bio kenyereket és pékárut szállít házhoz egész Németország területén kisebb pékségeknek és üzleteknek. A kenyérsütés folyamatát élőben be is mutatták a standon.
A kiállításon egyébként sokféle szereplő képviseltette magát: országok (köztük hazánk is), kereskedők, gyártók, viszonteladók és kistermelők is, a világ (szó szerint) minden tájáról. Olíva olajosok, müzlisek, mézesek, lekvárosok, fagyasztott bio zöldségesek következtek.
A dán standon egy igazán érdekes koncepciót láttuk: infúzióhoz hasonló zacskóban árultak on-the go teákat és kávékat. A 12 ízben kapható organikus (közöttük zöld és gyógy változatok is) tea és zöld kávé választék elnyerte tetszésünket!
A 400 ml-es zacskóba előre be van készítve egy kis tasakba a tea, és csak forró vizet kell bele önteni felülről, a zacskót ezután le kell ragasztani a benne található csíkkal, majd amikor a tea eleget ázott, a kis csapon át a teát kiönthetjük poharunkba. Ami nem tetszett, hogy a csomagolás nem újrahasznosítható.
Malom és kenyér világ
A pékségek mellett természetesen szerepeltek házi malmos és gabonás cégek is.
Az egyik ilyen standnál egy német híresség, Annelie Wagenstaller dedikálta könyvét. A hölgy és családja egy valódi malom tulajdonosa, a malom családi tulajdonban van generációk óta. Ő a házi malmosok „celebje” Németországban és Ausztriában.
Saját fejlesztésű, szigorúan 100% teljes kiőrlésű receptei olyan népszerűek, hogy már az 5. könyvét jelenteti meg ebben a témában. Elmeséltük neki, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk és hogy a Natur Projekt küldetéseként tekintjük Magyarországon is meghonosítani az otthoni gabonaőrlés, és a teljes kiőrlésű konyha kultúráját. Bár nálunk is egyre jobban terjednek az egészségtudatosság különböző trendjei, sajnos attól még távol vagyunk, hogy mindenki házimalomban őröljön, és mindenhez friss teljes kiőrlésű lisztet használjon.
Megbeszéltük, hogy Németországban a házi gabonamalmok és pelyhesítők nem annyira számítanak kuriózumnak, ugyanis az emberek a modern élet ellenére közel állnak a természethez és a természetes ételkészítéshez. „Ha valakinek fontos a jó kávé, akkor szemes kávét vesz és maga darálja frissen. Ha fontos valakinek a jó kenyér, természetes hogy maga őrli frissen és úgy süt belőle kenyeret, zsömlét, sütit”- mondta a hölgy.
Utunk a Lecker sütőipari céghez vezetett ezután, aki a Dr. Oetkerhez hasonló cég, viszont kizárólag bio sütési kellékeket árul. Kaptunk is tőlük egy kis szeretetcsomagot, benne egy kenyérhez/sütihez kiporciózott chia maggal, bio élesztővel, bio sütőporral és bio szárított kovászporral! Már alig várjuk, hogy kipróbáljuk őket! Azt is megtanultuk a kintiektől, hogy a chia magot vízzel elkeverve tojás allergiások is használhatják süteménybe tojás helyettesítőként. Állítólag remekül működik és egy adag pont egy tojásnak felel meg.
Növényi tej fronton is találtunk kiállítókat. Növényi tejkészítő automatát mindössze két cég állított ki. Egyikük a mi partnercégünk, aki a Vegan Start forgalmazza Németországban. Megbeszéltük velük, hogy még mindig ez a legmagasabb minőségű készülék a piacon, ugyanis egyedül ebben van bio program, mely alacsony hőmérsékleten készíti el a tejeket. Egy versenytárs kiállító is szerepelt a vásáron, de az ő készüléke – bár fele annyiba kerül mint a Vegan Star – műanyag fedővel és házzal kerül forgalomba, amit mi nem találunk túl szerencsésnek és élelmiszerbiztonsági szempontból megfelelőnek.
Ezen kívül számtalan UHT dobozos növényi tejet forgalmazó cégnél kóstoltuk meg az idei sláger termékeket. Hódít a chinoa, a rizs és az amaránt. Szinte minden ilyen dobozos kiszerelésű tej édesítve volt, és az eltarthatóság miatt ipari kezelésen estek át (homogenizálás és emulgálás).
Mi továbbra is azt valljuk, hogy ha már valaki egészségtudatosságból, vagy laktóz-, illetve tejfehérje allergia miatt növényi tejeket fogyaszt, ruházzon be egy Vegan Starba, mert egészségesebb amit maga készít, és 1, 3 liter növényi tej átlag 70 Ft-ból megvan vs. a bolti 600 Ft-os változatok.
Magyar stand és kiállítók
A kiállításon hazánk is képviseltette magát. A magyar stand gyönyörű volt, de amit nem értettünk, hogy hol vannak a kiállítók. A NaturGoldon és a Pödörön kívül sajnos egy standot sem láttunk.
A Pödör egyébként vér profin csinálta – mint mindig – amit csinált. Megkóstolhattuk a legújabb olajaikat, magyar, német és angol nyelven érdeklődhettünk személyesen az egyik tulajdonostól, háttérben érdekes videók mentek egy plazma TV-n, és rendelkezésre álltak a többnyelvű marketing anyagok.
Hiányoltuk a mézeseket, a levendulásokat, teásokat, borosokat, tönkölyösöket. Szerintünk legalább annyin jó termékünk van, mint a többi kiállító országnak, mégsem jelentünk meg velük. A magyar standon vitrinben bukkant fel egy-két lekvár és méz, de nem a cégek képviseletében.
Sajnos a designok meg sem közelítették a többi kiállítót, és az alkalmazottak a standokon….mert világos volt hogy ők alkalmazottak. Nem láttuk ugyanazokat a csillogó szemeket, a lelkesedést. Sajnos még most is fáj a szívem, ha rá gondolok és arra, hogy mennyire le vagyunk maradva ebben is.
És végül…megtaláltuk, amit kerestünk
Nemcsak tájékozódás céljából mentünk ki idén a Biofach-ra, hanem konkrét elképzelésünk volt egy-két olyan új terméket illetően, amit minél előbb szeretnénk portfóliónkba felvenni, hogy hazánkban is minél előbb hozzáférhetővé váljanak azok a csúcskészülékek, melyek egészséges és kényelmes otthoni ételkészítést tesznek lehetővé.
A jó hír az, hogy megtaláltuk amit kerestünk, a rossz pedig az hogy egyelőre nem áruljuk el mik azok. De hamarosan közzé tesszük és webshopunkba is feltesszük őket!